|
A legendás Állami áruház, a hajdani Chicago és az egészen friss Fekete Péter óta nem szé-
gyen operettet nézni, de a Csárdáskirálynővel még nem próbálkoztunk. Gádor Béla szelle-
mes darabja, főleg Tasnádi István átpofozásában ínycsiklandó remény: az operett-mítosz
csupán ürügye a kulisszák mögött zajló komédiának. Némi engedmény: a törzsközönség
kedvencei megkapják jutalom-szólóikat, de a konfliktus a droktiner avantgard rendező el-
képzelései és a naíva-hamupipőke váratlan színrerobbanása körül bontakozik ki. Minden
humor-lehetőséget kihasznál a rendezés, nevetünk is derekasan, a társulat pedig minta-
szerűen valósítja meg az ötletes elképzeléseket. Kifejezetten jók a táncosok, akik a tö-
megjelenetekben, kórusban és egyénileg is változatos színekkel élénkítik a képet. Dicsé-
retes Rózsa István díszlete, amely a színház összes zugát megmutatja, igazgatói iroda, bü-
fé és természetesen a színpad elölről és hátulról. Mihályi Győző mer unszimpatikusan
kiégett bonviván lenni, Újréti László igazgatója tízes telitalálat, Zöld Csaba szuggesztív
jelenléte, markáns játéka az első pillanattól kezdve az előadás gyújtópontját képezi. Már-
mint a tüneményes Balogh Anna kivirágzásáig, aki a nyíltszíni csárdáskirálynővé vetkőzés
után, melynek történte alatt az ének-szólamot is korrepetálja/!!!/, felviharzó belépőjé-
vel a zenés színjátszás csúcsaira röpül. A hódítás naivitásában lendületesen természetes,
ábrándosan érzelmes feleség, de a shakespeare-i jelenetszilánkokban intenzív drámaiságú,
nagyszerű Desdemona. Méhes László rendezésében talán egy tősgyökeres, igazi operet-
tet is bevállalhatnánk, mert ha Gyulaházát egyelőre még el is kerüljük, kíváncsian várjuk
a József Attila Színház felfelé tartó útjának újabb meglepetéseit.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
