Cikkek : .:. Othello Gyulaházán: Shakespeare kontra Csárdáskirálynő .:. |
.:. Othello Gyulaházán: Shakespeare kontra Csárdáskirálynő .:.
2008.03.13. 17:49
Szerencse, hogy a szegfű szívós virág. A nőnap alkalmából osztogatott növényeket zavartan rakosgatták, dugdosták és tördelték tulajdonosaik, elvégre valóban nehéz úgy tapsolni, hogy az embernek tele van a keze. Márpedig tapsolni, azt kellett szombaton, az "Othello Gyulaházán" című komédia premierjén.
.:. Othello Gyulaházán: Shakespeare kontra Csárdáskirálynő .:.
Szerencse, hogy a szegfű szívós virág. A nőnap alkalmából osztogatott növényeket zavartan rakosgatták, dugdosták és tördelték tulajdonosaik, elvégre valóban nehéz úgy tapsolni, hogy az embernek tele van a keze. Márpedig tapsolni, azt kellett szombaton, az "Othello Gyulaházán" című komédia premierjén.
Kedves, bájos, vidám, nyüzsgő - ezek a jelzők jutottak először az ember eszébe, amikor este valamivel tíz előtt kisétált a József Attila Színházból. Gádor Béla kisregénye a szó szoros értelmében életre kelt a színpadon: a társulat megelevenedett, a történet lassan kirajzolódott a néző előtt, mindeközben pedig számtalan nagy sikerű dalrészletet hallgathattunk végig, a legkülönbözőbb előadásmódokban. Volt itt Csárdáskirálynő, meg Marica grófnő, szóval operett minden mennyiségben. (Még a véletlenül kigyulladó színpad sem okozhatott fennakadást, oldalról egy vödör víz, a főszereplőtől egy kis pezsgő rá, és minden mehetett tovább a maga útján.) Egészen addig, míg meg nem érkezett Debrődy László (Zöld Csaba), az új főrendező, és be nem jelentette, hogy akkor most Shakespeare.
Egy összeszokott, vidéki társulat, melyben - valljuk be őszintén - több a ripacs, mint az igazi tehetség, és ahol mindenkinek megvan a maga jól bevált, meghatározott szerepe, nem reagál kifejezetten pozitívan, ha egy kívülálló egyszer csak jön, és mindent összezavar. Zöld Csaba Debrődy-je elvont művészlélek, modern fiatal, aki az Othello-ban fel-feltörő kozmikus magány ábrázolására tette fel életét. Nem zavartatja magát, amiért teljes megbotránkozást okoz a társulat tagjaiban, mikor Desdemona eljátszására a drámai szendét, Pálmai Violát (Balogh Anna) választja, ahelyett, hogy a jól bevált főhősnőnek, Szusits Mártának (Kocsis Judit) adná a szerepet. Sértődés, döbbenet, és pletyka - ezek követik a szereposztás kihirdetését, ebből aztán lesz féltékenység, vetélkedés, és intrika. Ahogy az már egy rendes társulatnál lenni szokott.
Balogh Anna Violájában nagyon sok minden rejlik egyszerre. Ha kell, megalkuvó feleség és mellőzött, kezdő színésznő, ám ambíciói erősebbek annál, semmint hogy feladná - saját magának szerzi meg Desdemona szerepét, hogy bizonyíthasson, hogy tanulhasson, hogy valóra válthassa az álmát. (Persze nem kell rögtön rosszra gondolni, pusztán színészi képességeivel győzi meg a rendezőt, hogy neki kell játszania Othello szerelmét.) Balogh Anna egyszerre szerény kislány és primadonna, ragyog a szerepében, és hihetetlen báj sugárzik minden mozdulatából.
Partnere és férje, a színház drámai hőse, Barnaki László (Mihályi Győző) a tőle elvárt (magas) színvonalon teljesít, két jelenetben meg egyenesen nagyszerű: elsőként, mikor az Othello próbája közben próbálja túlkiabálni a rendező által megálmodott harsogó zenét, és azt a bizonyos kozmikus magányt (ami szürke kezeslábast és álarcot viselő tekergőző táncosokban manifesztálódik a színpadon). Maga sem bírja nevetés nélkül, amint azon igyekszik, hogy megértse, mit súg neki Pötyike (Esztergályos Cecília) a lukból, és a nézők sincsenek ezzel másképp. A másik remek jelenet az ágyban zajlik - Barnaki és neje tökéletes párbeszédet hoznak, az öntelt színész arról elmélkedik, hogy ő milyen nagyszerű, Viola pedig milyen rossz, de mikor a nő a segítségét kéri, csak kioktatja és kineveti. Nagyon jól működnek együtt, öröm nézni az összhangot, amit a színpadra varázsolnak.
A mellékszereplők közül szintén jó néhányan okoznak nekünk vidám pillanatokat. Tornyos Franci (Sztankay István), a régi bútordarab, akinek biztos helye van minden darabban, így az Othello-ban is, hosszú hajú, aranyláncos Jago-vá avanzsál, és remekel. Nem különben Mókuci (Józsa Imre), aki mindenáron szeretne a rendező figyelmének középpontjába kerülni, és meg is tesz minden tőle telhetőt ("Mindenki akkora hassal játszik, amekkora van neki"), hogy felfedezzék - nem sok sikerrel, ám annál inkább a nézők örömére. Hasonlóan produkálja magát Gass Pufi (Ömböli Pál), akit eddig még nem volt szerencsém színpadon látni, de úgy sejtem, sokkal több van benne, mint amit ebben a nyúlfarknyi szerepben meg tudott mutatni. A gazdasági osztály vezetőjének szerepében Bárd Noémi Polli remekel, esztékákeretes szemüvegben, pedáns kosztümben aggódik kötelességszerűen az előadás, a színház miatt. Összességében: olyan jól rosszak, olyan buzgók, közösen teremtik meg a vidéki színház utánozhatatlan atmoszféráját.
Könnyed, szórakoztató darab, számtalan operettsláger, szóval nem csak az derül ki, hogy Desdemona valójában hűséges, hanem például az is, hogy a lányok angyalok, aztán közbelép a szerelmes tűzoltó, és végül mégis minden tisztázódik. Bonyodalom, mosolygások, dráma. És csak semmi komolyság.
Kapcsolódó cikkünk:
Othello Gyulaházán, avagy színház a színházról
*
Othello Gyulaházán
A József Attila Színház előadása
Rendezte: Méhes László
Díszlet: Rózsa István
Jelmez: Horváth Kata
Zenei vezető: Gebora György, Erős Csaba
Koreográfus: Kispál Anita
A rendező munkatársa: Keresztes Andrea
Főbb szerepekben: Mihályi Győző, Balogh Anna, Zöld Csaba, Sztankay István, Kocsis Judit, Esztergályos Cecília, Józsa Imre, Ömböli Pál, Bárd Noémi Polli, Újréti László
Bemutató: 2008. március 8.
Helyszín: Budapest, József Attila Színház
Előadások (márc. - ápr.):
március 12. (szerda) 19.00
március 17. (hétfő) Gobbi bérlet, 15.00
március 21. (péntek) Szabó bérlet, 19.00
március 23. (vasárnap) 19.00
március 31. (hétfő) Fodor bérlet, 19.00
április 1. (kedd) Maróti bérlet, 19.00
április 10. (csütörtök) Szendrő bérlet, 19.00
április 13. (vasárnap) Egri bérlet, 15.00
Jegyárak: 900 - 3500 Ft
Horváth Krisztina
2008. 03. 11.
|