Nem rajongtunk a Gyaloggaloppért, szerencsére a musical csak a sztorit vette át, otromba
humorát eredeti szellemességgel  inkább újraalkotta.  Felkapjuk a fejünket, amikor az első
duettben  Posta Victor és az elragadó szuggesztivitású  Balogh Anna így kezdi: "minden da-
rab elején, kell egy szerelmes da-ha-hal...",  idézőjelbe téve  a műfajt és méretes vibrátók-
kal a stílust is. Az emlékezetes kaposvári operettek jutnak eszünkbe,  melyekben a giccses
maszlagot az abszurditásba fordítva, totális paródiaként játszották,  illetve játsszák ma is. A
lovagok kasztanyettes ügetése nyomán,  egyre több jel erősíti meg bimbózó reményünket,
végül a Tó Úrnőjének revű-showja végképp eldönti a kérdést.  Balogh Anna vakmerő hang-
vétellel egyszerre varázsos tündérkirálynő és szerepéből kikacsintó primadonna, althangon
poentíroz, majd elsöprő elánnal vágja ki az egyvonalas B-t. A második részben aztán szóhoz
jutnak a többiek is. A trójai falovat helyettesítő  Fanyúl esztétikai értékein ámuló franciák
hadában De Gaulle, Napoleon és Edith Piaf viszi a prímet, majd a színészileg is remeklő nagy
szerű tánckar, trikolóros alsószoknyákban járja a fergeteges kánkánt.  Szervét Tibor pana-
sza depresszív magányát ecseteli, miközben a teljes kellékes-,öltöztetői- és sminkes-csapat
ott ácsorog a háta mögött, - szolgája, a falstaffi alkatú  Ömböli Pál  fürge piruettekkel fű-
rezett, zsigeri humorérzékkel előadott  "Kék az ég"-gel vigasztalja.  Irigylésre méltó erény:
a legtöbben 2-3 szerepet is játszanak,  így a hármas szereposztás biztonsága mellett,  a szí-
nészi sokoldalúság megmutatására is pompás lehetőségek adódnak.  Szente Vajk alig ismer-
hető fel a II.Őr középkori járványtól reszelős hangja mögött, más színeket villant fel a csu-
hás barát figurájában, végül,  Sir Robinként visszatérve,  egy káprázatos tánctuttiban bizo-
nyítja komikusi vénáját.  Serbán Attila  mint rigorózus történész bukkan fel, Lancelot imá-
dott úrnő-fiújaként pedig példáját adja a túlzásoktól mentes,  teljes átéléssel hitelesített
karakterábrázolásnak.  Éteri muzikalitású,  ívelt legátókból építkező éneklése ritka érték a
hazai zenés szcénában.  Váratlan fordulattal, a Grál-legenda irányt vált  a  Madách Színház
felé/!?!/, mi magyarok kerülünk a gyújtópontba, hirtelen, végre valahol!, múlhatatlan szük-
ség lesz ránk... A fordító  Bárány Ferenc igen eredeti dalszövegéből megtudhatjuk , hogy
ezek a "magyarok" igen sokszínűek:  román, tót, zsidó, német vér  kering ereikben, ahogy
azt  Tihanyi Ákos  koreográfiája is bemutatja.  A Tarka Magyar Himnusszá  avanzsáló szóki-
mondó betétszám,  Nagy Balázs  előadásában, váratlanul nagy tapsot kap, ami talán kicsit
megnyugtató, nincs még veszve minden: a nézőtéren a jövő felnőttei vannak többségben!
Kreatív csavarban,  amúgy nincs hiány,  a méltán hiányolt musical-díva visszaoson a rivalda
előtt, felháborodva követeli vissza  eltűnt szerepét.  Hisztérikusan áriázik,  bluesben öblö-
get,  Kathy Barberian-i hangeffektekkel brillíroz:  Balogh Anna a színészi-énekesi eszközök
teljes arzenáljával nyűgöz le, vissza is veszik a stábba, hogy az esküvői zárókép csók-kettő-
se után, hangja a finálé tobzódó forgatagában is diadalmasan szárnyalhasson.
Szirtes Tamás rendezésének, parádés eleganciája mellett, sikerült megtalálnia az elbűvölő
szórakoztatás és az offenbachi irónia bámulatos egységét - nyitás ez egy korszerűbb zenés-
színházi stílus felé.