Cikkek : Kritika a Spamalotról |
Kritika a Spamalotról
2009.10.09. 07:32
Fehér Elephánt kritikája a Spamalotról
Nem rajongtunk a Gyaloggaloppért, szerencsére a musical csak a sztorit vette át, otromba
humorát eredeti szellemességgel inkább újraalkotta. Felkapjuk a fejünket, amikor az első
duettben Posta Victor és az elragadó szuggesztivitású Balogh Anna így kezdi: "minden da-
rab elején, kell egy szerelmes da-ha-hal...", idézőjelbe téve a műfajt és méretes vibrátók-
kal a stílust is. Az emlékezetes kaposvári operettek jutnak eszünkbe, melyekben a giccses
maszlagot az abszurditásba fordítva, totális paródiaként játszották, illetve játsszák ma is. A
lovagok kasztanyettes ügetése nyomán, egyre több jel erősíti meg bimbózó reményünket,
végül a Tó Úrnőjének revű-showja végképp eldönti a kérdést. Balogh Anna vakmerő hang-
vétellel egyszerre varázsos tündérkirálynő és szerepéből kikacsintó primadonna, althangon
poentíroz, majd elsöprő elánnal vágja ki az egyvonalas B-t. A második részben aztán szóhoz
jutnak a többiek is. A trójai falovat helyettesítő Fanyúl esztétikai értékein ámuló franciák
hadában De Gaulle, Napoleon és Edith Piaf viszi a prímet, majd a színészileg is remeklő nagy
szerű tánckar, trikolóros alsószoknyákban járja a fergeteges kánkánt. Szervét Tibor pana-
sza depresszív magányát ecseteli, miközben a teljes kellékes-,öltöztetői- és sminkes-csapat
ott ácsorog a háta mögött, - szolgája, a falstaffi alkatú Ömböli Pál fürge piruettekkel fű-
rezett, zsigeri humorérzékkel előadott "Kék az ég"-gel vigasztalja. Irigylésre méltó erény:
a legtöbben 2-3 szerepet is játszanak, így a hármas szereposztás biztonsága mellett, a szí-
nészi sokoldalúság megmutatására is pompás lehetőségek adódnak. Szente Vajk alig ismer-
hető fel a II.Őr középkori járványtól reszelős hangja mögött, más színeket villant fel a csu-
hás barát figurájában, végül, Sir Robinként visszatérve, egy káprázatos tánctuttiban bizo-
nyítja komikusi vénáját. Serbán Attila mint rigorózus történész bukkan fel, Lancelot imá-
dott úrnő-fiújaként pedig példáját adja a túlzásoktól mentes, teljes átéléssel hitelesített
karakterábrázolásnak. Éteri muzikalitású, ívelt legátókból építkező éneklése ritka érték a
hazai zenés szcénában. Váratlan fordulattal, a Grál-legenda irányt vált a Madách Színház
felé/!?!/, mi magyarok kerülünk a gyújtópontba, hirtelen, végre valahol!, múlhatatlan szük-
ség lesz ránk... A fordító Bárány Ferenc igen eredeti dalszövegéből megtudhatjuk , hogy
ezek a "magyarok" igen sokszínűek: román, tót, zsidó, német vér kering ereikben, ahogy
azt Tihanyi Ákos koreográfiája is bemutatja. A Tarka Magyar Himnusszá avanzsáló szóki-
mondó betétszám, Nagy Balázs előadásában, váratlanul nagy tapsot kap, ami talán kicsit
megnyugtató, nincs még veszve minden: a nézőtéren a jövő felnőttei vannak többségben!
Kreatív csavarban, amúgy nincs hiány, a méltán hiányolt musical-díva visszaoson a rivalda
előtt, felháborodva követeli vissza eltűnt szerepét. Hisztérikusan áriázik, bluesben öblö-
get, Kathy Barberian-i hangeffektekkel brillíroz: Balogh Anna a színészi-énekesi eszközök
teljes arzenáljával nyűgöz le, vissza is veszik a stábba, hogy az esküvői zárókép csók-kettő-
se után, hangja a finálé tobzódó forgatagában is diadalmasan szárnyalhasson.
Szirtes Tamás rendezésének, parádés eleganciája mellett, sikerült megtalálnia az elbűvölő
szórakoztatás és az offenbachi irónia bámulatos egységét - nyitás ez egy korszerűbb zenés-
színházi stílus felé.
|